Győzelem!!
2006.10.28. 21:57
Győzelemet akartunk, de nem minden áron!!
Vártuk már ezt a meccset, hisz ez az egyik rangadó a Bajnokságban. Tudtuk az ellenfél eddigi eredményeit, hogy idáig 100%-osak, ezért komolyan vettünk a meccs 40. percéig a játékot. A meccset a Sz. István kezdte. A vezetést mi szereztük meg és végig meg is tartottuk. Volt elég szoros is (2 gól), de most higgadtak tudtunk maradni szerencsére és nem hoztuk magunkra az ellenfelet. Annának (CSK) a meccs elején letapadt a lába és megsérült a rosszabbik bokája. Utóbb kiderült szerencsére nincs semmi komoly Nusi lábával, de sokat kell pihentetnie. Reméljük a következő fontos meccsünkön (nov. 12) már rá is számíthatunk. Sajnos nem volt felhőtlen az örömünk, mert a meccs közben a mi jobbszélsőnk összebalhézott az ellenfél balszélsőjével aminek a szülők is hangot adtak. A felhergelt jobbszélsőnk pedig nem vette figyelembe, hogy kikkel szembe teszi azt amit tesz, visszaszólt és be is mutatott a szülőknek. Ezúton szeretnénk a csapat nevében elnézést kérni a szülőktől a nem meccshez illő magatartásunk miatt. A meccs második félidejében még 17-8 is volt az állás, de a csapat a meccs végére ráült az eredményre és így alakult ki a végeredmény 20-12.
|